Híd hagyomány és szórakozás között!
Ismét Zoárd-napi Sokadalom Vásárosnaményban
2017. július 7-8-9-én Vásárosnaményban a régi Kraszna-hídon és környékén Vásárosnamény Város Önkormányzata ismét megszervezi a Zoárd-napi Sokadalom elnevezésű nagyrendezvényét. Büszkék vagyunk arra, hogy rendezvényünk a Magyar Marketing Szövetségtől már kétszer nyerte el a városmarketing gyémánt díjat!
A Zoárd-nap egy hagyományőrző családi fesztivál, ahol minden korosztálynak kínálunk programot, szórakozási, sportolási lehetőséget. Az idei rendezvény a sokszínű Vásárosnaményt mutatja be, a programokatszínesre és interaktívra tervezzük, lesz EU-CYCLE konferencia, kerékpártúra, kerékpárverseny, futóverseny, főzőverseny, kutyaszépségverseny, meghirdetjük a testvérvárosok és a naményi cégek versenyét. A fellépők között lesz bűvész, stand up-, musical- és táncdalfesztivál előadó, rapper, néptánc, egyszóval a programok és műfajok kavalkádja lesz jellemző.
A már hagyományos lovas- és néptánc felvonulásos megnyitót 2017. július 7-én péntek este 18:00 órakor tartjuk, melyet koncertek és utcabál követ, így a rendezvényünk ténylegesen 3 napossá bővül. Különlegességgel is készülünk, az Eper Kreatív Stúdió munkájaként nálunk lesz látható elsőként a régióban a 21. század legújabb művészeti irányzata, az animációsfényfestés.
Július 8.-án szombaton egésznapos konferenciát szervezünk az idelátogatóknak a beregi biciklis turizmus fejlesztési irányairól, másik témánk az EU jelenlegi helyzete, ennek problémáit és lehetőségeit kívánjuk feltárni
Testvérvárosainkat is bevonva meghirdetjük a „Kárpát-medencei ételek főzőversenyét”, bírál Magyarország piacvezető gasztronómiai magazinja a NoSalty.
Sztárfellépőink:
-
Molnár György és Fesztiválzenekara, fellép Koós János és Dékány Sarolta, Gallusz Niki
-
Utcabál zenét játszik a Szívtiproll Zenekar
-
Zenevonat Szuperprodukció - élő koncert LGT slágerekkel, LGT tagokkal
-
DJ KISSER
-
Deníz
-
Pál Dénes, Mohamed Fatima, OpitzBarbi
-
Republic Együttes élő koncert
-
Hegeshow –extrém kerékpáros csapat melynek tagjai az ország legjobb extrém sportolói
Íme a Zorád-napi Sokadalom színes programkínálata!
Program:
Július 7. péntek
17:00 Lovas- és néptáncfelvonulás
18:00 Megnyitó
19:00 Slágerfesztivál fellép: Koós János, Dékány Sarolta és Gallusz Nikolett Közreműködik: Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és Koncertzenekara
21:00 Animációs fényfestés a Szilvafürdő épületére
22:00 Utcabál, zenél: Szívtiproll Zenekar
Július 8. szombat
8:00-12:00 Kápát-medencei ételek főzőversenye a langón bírál: a NoSalty
9:00 Kutyaszépségverseny
10:00 Rendőrségi kutyabemutató
11:00-13:00 Kárpát-medencei Ifjúsági Néptáncgála, táncház
13:30 Főzőverseny díjátadó
14:00 Fehér Adrienn – Disney slágerek
15:00 Vidám Manók zenés interaktív gyerekműsora
16:00 Pál Dénes
17:00 Folk Fusion élő koncert
18:00 Mohamed Fatima
18:30 Opitz Barbara
19:00 Vaga Banda gólyalábasok
20:00 Zenevonat Szuperprodukció LGT slágerekkel (Solti János, Karácsony János, Heincz Gábor „Biga”, Veres Mónika „Nika” kísér az Abrakazabra zenekar)
22:00 Animációs fényfestés a Szilvafürdő épületére
22:15 Mécsesúsztatás a Krasznán
22:30 Disco zenél Dj. Kisser
Július 9. vasárnap
9:00 Zoárd-napi amatőr futóverseny
10:00 Zoárd-napi Országúti kerékpárverseny
10:30 Családi kerékpártúra
11:00-13:00 Ügyességi csapatversenyek
13: 00 Hegeshow – extrém kerékpáros bemutató
13:30 Sportversenyek díjátadó
14:00 Freestyle bemutató
14:30 Hegeshow – extrém kerékpáros bemutató
15:00 Holló együttes gyerek koncert
16:00 Deniz
17:00 Felméri Péter a Showder Klub sztárja
17:45 Szép Bence bűvész show kicsiknek és nagyoknak
18:15 Ezüst Patak zenekar élő koncert
19:00 Republic együttes élő koncert
Kísérő programok:
népművészeti vásár a Kraszna-hídon, kirakodó vásár a piactéren, egészségügyi szűrőbusz Kárpát-medencei ételek kóstolása, motoros programok, élő csocsó, vidámpark a gyerekeknek: tűzkerék, körhinta, dodzsem, ugrálóvár, eurojumping, vízi golyó, rodeó bika, városnéző kisvonat, civil foglalkoztatók, kutyasimogatás, örökbefogadás és még sok-sok izgalmas program…
EU-CYCLE KERÉKPÁROS KONFERENCIA, a beregi biciklis turizmus fejlesztési irányairól és az EU jelenlegi helyzetéről. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges a www.zoardnap.hu-n.
A belépés ingyenes.
A rendezvény főtámogatója: Easturn Kft. (logó)
További információ:
www.zoardnap.hu
free wifi, élő közvetítés

A rendezvény ingyenesen látogatható, melyre mindenkit nagy szeretettel várunak a szervezők!
Vásárosnamény látnivalók
Tomcsányi-kastély – Beregi Múzeum
A Tomcsányi Kastély 2007. óta teljes szépségében pompázó barokk kastély, mely a Beregi Múzeum gyűjteményének ad helyet. Az árkádos, oszlopos tornácos, négy tornyos, sarokszobás műemléki védettségű épület a Lónyay család egykori rezidenciája volt. II. Rákóczi Ferenc itt megszállva bocsátotta ki a „naményi pátenst”, melyben hadba hívta a szabolcsi nemességet. A múzeumban állandó tárlat szemlélteti a Bereg őstörténetét és a honfoglalás korát. Az országos hírű vaskályha- és öntöttvas gyűjtemény mellett a tájegység népi kultúráját bemutató kiállításon beregi hímzés és szőttes együttes, beregi hímes tojások, építészeti emlékek, berendezések és használati tárgyak tekinthetők meg.
Nyitva tartás:
Április 1. – Október 31.
Hétfő: zárva
Kedd – Péntek: 8:30–16:30
Szombat–Vasárnap: 8:00–16:00
November 1. – Március 31.
Hétfő–Péntek: 8:00–16:00
Elérhetőségek:
A Múzeum címe: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 26.
A Múzeum székhelye és postacíme: 4800 Vásárosnamény, Rákóczi út 13.
Telefon: (+36) 45/ 470 638, (+36) 45/ 570 146
E-mail:info@beregi-muzeum.hu
Honlap:
http://www.beregi-muzeum.hu
Szent István Emlékpark
A Tomcsányi Kastély mellett találjuk az Emlékparkot, ahol láthatjuk E. Lakatos Aranka szobrászművész több alkotását is: a vásárosnaményi születésű agrárpolitikus Kiss Sándor bronzba öntött mellszobrát, valamint Szent István egész alakos bronzszobrát.
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér
Folyóanya gyermekeivel
A „Folyóanya gyermekeivel” című szoborkompozíció a Szabadság téren szimbolikus jellegű műalkotás, a város határában találkozó három folyó – Tisza, Szamos, Kraszna – ölelkezésének jelképe. Formailag a fürdőző anya és gyermekei adnak lírai „cselekvést” az alkotásnak, melyben az anya (a Tisza) sodró lendületben, a kölcsönös együtt haladás érdekében öleli magához gyermekeit (Szamos, Kraszna). A mű avatására 1987-ben került sor.
Helyszín: 4800 Vásárosnamény, Fő tér
Református Templom
A város központjában helyezkedik el a műemlék református templom. Az eredeti XIV. századi eredetű gótikus templomot a XVIII. században kibővítették, de 1937-ben újraépítették. A régi templomból megmaradt egy gótikus zárókő, Lónyay Zsuzsanna epitáfiuma. Az elbeszélések szerint az előző templom faanyagából készült az erdélyi típusú szószék és a két Mózes-szék.
Cím: 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 8.
Szilva Termál- és Wellnessfürdő
A fürdő vizét 2014-ben gyógyvízzé minősítették. A 700 méter mélyről felszínre törő alkáli hidrogén karbonátos gyógyvíz nagy mennyiségben tartalmaz nátriumot, kloridot és szulfátot. Az úszás kedvelőinek a 16 méter hosszú, 120 centiméter átlagos vízmélységű úszómedence nyújt kellemes kikapcsolódást. A fürdő wellness szolgáltatásai segítik a látogatók testi és szellemi felfrissülését. A kisgyerekek a vízi óvodában tölthetnek el felhőtlen perceket.
Elérhetőség
Cím: 4800 Vásárosnamény Beregszászi út 1/b.
Tel./Fax: (+36) 45/ 470-180
E-mail: reception@szilvafurdo.huHonlap:
www.szilvafurdo.hu
Atlantika Vízividámpark
A tiszai szabad strandtól néhány száz méterre található Atlantika Vízividámpark, az egész család számára egész napos szórakozási lehetőséget biztosít. 4,5 hektáron elterülő csúszdaparkja, termál- és élménymedencéi, fókashow-ja májustól szeptemberig várja a kikapcsolódni vágyókat.
Elérhetőség:
Cím: Vásárosnamény – Gergelyiugornya Gulácsi u. 56.
Tel: (+36) 45/570-112
E-mail:atlantikus@freemail.huHonlap:www.atlantika.hu
Tiszai szabadstrand
Vásárosnamény igazi vonzerejét a vizek jelentik. A selymes homokfövenyű gergelyiugornyai
tiszaiszabadstrand turisták ezreit vonzza évente, de kedvelt kikötőhelye a vizitúrázóknak is.
A part körül közel 400 fából készült, cölöpökre emelt üdülőház valóságos üdülőfaluvá varázsolja a part körüli területet. A szabad strandhoz közel számos szórakozóhely, vendéglátóegység, étterem kínál színvonalas szolgáltatást az idelátogató nyaralóknak.
Vizipocok Kikötő
Az aktív és extrém sportok iránt érdeklődők számára légpárnás hajók, katamarán hajók, BBQ grill és party hajók bérlésére van lehetőség, de lehet jet-skizni, wakeboardozni, szörfdeszkázni. A kiépített töltéskoronán kerékpárral, tandemmel és segwayvel lehet bejárni a környéket, esténként a parti szórakozóhelyeken jót lehet bulizni.
Megközelíthetőség: Gergelyiugornya- Tisza part üdülőterület
Telefon: (+36) 30/288-4426, (+36) 30/288-2236
E-mail: vizipocok@vizipocok.comHonlap: www.vizipocok.com
Platánfasor
A 86 egyedből álló, a XX. század elején ültetett védett platánfasor helyi védettséget élvez. Vásárosnamény vitkai településrész bevezető útja mentén fekszik.
Helyszín: 4804 Vásárosnamény-Vitka, Damjanich út
Vadászati Kiállítás
Az állandó kiállítás 600m2-en került kialakításra, bemutatva benne az 5 földrész vadászható vadjait. Megjeleníti Afrikát, Ázsiát, Kanadát, része Európa, benne kiemelten Magyarország és a Bereg, az ott élő vadakkal és azok élővilágával együtt. A kiállítótérben 80 egész testben preparált nagyemlőst, 20 kis emlőst és kb. 40 madarat helyeztek el. Az ajtó nyitásakor a felkelő nappal felébrednek a madarak, mellettük elhaladva hallhatjuk éneküket mint ahogyan a kiállítótérben elhelyezett vadak is saját hangjukon szólalnak meg. A látogatók interaktív módon, Ipad-en keresztül tájékozódhatnak a múzeumban elhelyezett vadak előfordulásáról, élőhelyeiről s természetesen a vad elejtésének körülményeiről, olyan formában, hogy a vadászok, ill. a civil emberek – különösen a gyerekek - betekintést kapjanak a természet. a vad és a vadász kapcsolatába.
Cím: 4800 Vásárosnamény Szabadság tér 25.
Tel.: 06 30 372 47 70
e-mail:info@hunorhotel.eu
Web:
www.hunorhotel.hu
Fafaragó Galéria Ilyet még nem láttak Vásárosnaményban! Háromdimenziós épületvetítés premier a Szilva Fürdőre!
A 3D épületvetítés vagy animációs fényfestés a 21. század legújabb művészeti ága. az alkalmazott videoművészet egyik mellékága. Hazánkban öt-hat, világszerte néhány száz csapat foglalkozik komolyabban ezzel a speciális tudást igénylő művészeti területtel, ahol az animáció készítés mellett egy kicsit építészfejjel is kell gondolkodni. Lényege, hogy a három dimenziós filmeket a művészek rászabják az adott épületre, nem pedig egy sík vászonra vetítenek.
A régióban először nálunk látható animációs fényfestést a vásárosnaményiaknak már nem ismeretlen EPER Digital New Media Agency készíti, akik a sikeres és elfogadott „Bereg szíve” arculatot is tervezték a városnak. Varga Zoltán, a vállalkozás megyeszékhelyen élő tagja így mutatta be a céget:
– Évek óta foglalkozunk a mappinggel, de a munkáink túlnyomó részét külföldre készítjük. Az első szakmai díjunkat a 2012-es, hazánkban akkor harmadszor megrendezett Paint Up! nemzetközi épületfestő versenyen kaptuk, ahol a II. helyezés mellett a különdíjat is mi hoztuk el. Azóta több neves külföldi fesztiválon is megjelentünk munkáinkkal – hol résztvevőként, hol pedig pályázóként. A berlini Festival of Lights-on ugyancsak a II. helyezéssel végeztünk; ez szintén egy nemzetközi megmérettetés, a világ szinte minden tájáról érkeztek csapatok. Japán, Moszkva, Ingolstadt, Girona, Budapest, Kaposvár és Pécs után jó érzés lesz a saját megyémben is bemutatkozni, reméljük ezt a munkánkat is szeretni fogják a vásárosnaményiak!
Két este gyönyörködhetnek az érdeklődők az életre keltett Szilva Fürdőben, a nyitónapon július 7-én 21:00-kor és július 8-án 22:00 órakor. Aki szeretne többet tudni az épületvetítésről, ajánljuk figyelmébe az eperdigital.com honlapot!